Villanypásztor kerítéssel léphetünk fel a kutya által okozott károkkal szemben

Házi kedvencünk megvásárlásakor, vagy örökbefogadásakor talán fel sem merül bennünk, hogy a legjobb barátunkként ismert állat bizony néha jóval rakoncátlanabbá válthat, mint ahogyan elképzeltük.
Villanypásztor kerítéssel léphetünk fel a kutya által okozott károkkal szemben

A lakásban tartott kutyáknak is megvannak a maguk hóbortjai, például előszeretettel rágják szét a bútorainkat, ám az udvaron élő kutyák teljesen más módon tehetnek kárt értékeinkben: szaladgálásuk, rohangálásuk közben letiporhatják a veteményest, kiáshatják a frissen elültetett palántákat, esetleg hozzáférhetnek olyan számukra mérgező növényekhez, mint a paradicsom levele, de akár meg is szökhetnek, mások kertjében is bosszúságot okozva.

Mit tehetünk ilyen esetben?

A lehető legrosszabb megoldást a drótkerítések bevetése, vagy a merev szerkesztésű ponthegesztett táblásrendszerű kerítések jelentik. Míg az első könyörtelenül beleakadhat az állatunk bundájába, bőrébe, vagy felhasíthatja végtagjait, esetleg beszorulhat valamely végtagja a drótkerítés karmai közé, addig a második esztétikailag ronthatja udvarunk képét, de merevségének köszönhetően, hosszú távon nem is számít a legtartósabbnak. A lehető legjobb megoldást – a kutyánk megnevelése mellett –, a kutyák számára kialakított villanypásztor rendszerek jelenthetik.

Árthat a villanypásztor a kutyának?

Nem. A kutyák számára kialakított villanypásztor által előállított feszültség sem az emberekre, sem az állatokra nem veszélyes, mivel az áramerőssége meglehetősen kicsi. Természetesen a vele való érintkezés kellemetlen és nem szívesen ismételné meg egy állat sem. Éppen emiatt a kutya hamar megtanulja, hogy a villanypásztorral való érintkezés nem jó, így megszűnhetnek a szökési hajlamai, de megértheti azt is, hogy a kertbe nem mehet be, és a villanypásztor által kijelölt terült határait nem lépheti át.

Mire kell figyelni a villanypásztor kiépítése során?

Az egyik legfontosabb szempont a megfelelő készülék kiválasztása. Nagyobb kutya esetén egy olyan impulzusgenerátor beszerzésére van szükség, amely 3-5 Joule erősségű, ám amennyiben kisebb, rövidebb szőrű kutyáról van szó, a 2-4 Joule erősségű is elegendő. Ami a villanypásztor vezetéket illeti a legjobb választás egy 100 kg alatti szakítószilárdsággal rendelkező zsinór, ez bőven elegendő a kutyák kordában tartására. Ez a típusú vezeték sodort műanyag szálakból áll, amelyeket elektromos áramot vezető fémszálak egészítenek ki. A zsinór elektromos ellenállása határozza meg a készülékünk által generált elektromos impulzusok veszteségét, így minél kisebb a vezeték ellenállása, annál kisebb lesz az energiaveszteség is.

Az ajánlott villanypásztor kerítés három soros, amely a földtől számítva 10 cm, 25 cm és 45 cm magasságban elhelyezett vezetékekből áll. Ha nagyobb testű kutyánk van, az alsó 10 cm magasan elhelyezett vezeték elhagyható, a felső vezeték magassága pedig 50-60 cm-re is emelhető.

Hol juthatok hozzák a szükséges eszközökhöz?

A villanypásztor rendszerhez szükséges eszközöket mindenképp egy olyan helyről kell megvásárolni, ahol garantálják a lehető legjobb minőséget, hiszen a rendszer az állatunk védelmét szolgálja. A saját termékekkel is rendelkező agroelectro.hu webáruházában minden szükséges elem megtalálható egy jól felszerelt villanypásztor kiépítéséhez.

Kapcsolódó cikkek

5 lépés a fenntartható lakberendezéshez

5 lépés a fenntartható lakberendezéshez

Környezetbarát otthonra vágysz a benti terek kapcsán is?

Kertújító tippek kezdőknek

Kertújító tippek kezdőknek

Nem kell képzett kertésznek lennünk ahhoz, hogy néhány praktika segítségével átalakítsuk az udvart.

Dekorációs tippek, hogy az otthonunk őszies hangulatba öltözzön

Dekorációs tippek, hogy az otthonunk őszies hangulatba öltözzön

A hímzett díszpárna otthonra sokat dob az őszi otthon hangulatán. Fektess hangsúlyt továbbá az étkezőre is, hogy szívesen fogyaszd el itt a forró levesedet!